Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY

Monetáris politikai döntések

2021. július 22.

A Kormányzótanács a közelmúltban végzett stratégiai felülvizsgálatában új, szimmetrikus, két százalékos inflációs célban állapodott meg középtávon. Az EKB irányadó kamatlábai már egy ideje közel tartózkodnak az alsó határhoz, és a középtávú inflációs kilátások még mindig jóval a Kormányzótanács célja alatt találhatók. Ezeket figyelembevéve a Kormányzótanács a mai napon módosította a kamatlábakra vonatkozó előretekintő útmutatását. Ezt abból a célból tette, hogy hangsúlyozza a tartósan laza monetáris politikai alapállás fenntartása melletti elkötelezettségét az inflációs céljának teljesítése érdekében.

A szimmetrikus, két százalékos inflációs célja támogatására és a monetáris politikai stratégiájával összhangban a Kormányzótanács arra számít, hogy az EKB irányadó kamatlábai a jelenlegi vagy alacsonyabb szinteken maradnak egészen addig, ameddig nem tapasztalja, hogy az infláció jóval az előrejelzési időszak vége előtt, valamint az időszak hátralevő részét tekintve tartósan eléri a két százalékot, és úgy nem ítéli, hogy a trendinflációban realizált elmozdulás megfelelően előrehaladt ahhoz, hogy konzisztens legyen az infláció középtávon két százalékon levő stabilizálódásával. Ebből következhet egy olyan átmeneti időszak is, amely során az infláció mérsékelten a cél fölött van.

A Kormányzótanács a finanszírozási feltételekre és az inflációs kilátásokra vonatkozó júniusi értékelését megerősítve továbbra is arra számít, hogy a pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP) szerinti vásárlások ebben a negyedévben jelentősen nagyobb ütemben zajlanak, mint az év első hónapjaiban.

A Kormányzótanács az árstabilitási megbízatásának támogatása érdekében megerősítette egyéb intézkedéseit is, nevezetesen az EKB irányadó kamatlábainak szintjét, az eszközvásárlási program (APP) alatti vásárlásait, az újrabefektetési irányelveit és a hosszabb lejáratú refinanszírozási műveleteit. Konkrétan:

Az EKB irányadó kamatlábai

Változatlan marad az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00%-os kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábainak 0,25%-os, illetve -0,50%-os szintje.

A szimmetrikus, két százalékos inflációs célja támogatására és a monetáris politikai stratégiájával összhangban a Kormányzótanács arra számít, hogy az EKB irányadó kamatlábai a jelenlegi vagy alacsonyabb szinteken maradnak egészen addig, ameddig nem tapasztalja, hogy az infláció jóval az előrejelzési időszak vége előtt, valamint az időszak hátralevő részét tekintve tartósan eléri a két százalékot, és úgy nem ítéli, hogy a trendinflációban realizált elmozdulás megfelelően előrehaladt ahhoz, hogy konzisztens legyen az infláció középtávon két százalékon levő stabilizálódásával. Ebből következhet egy olyan átmeneti időszak is, amely során az infláció mérsékelten a cél fölött van.

Eszközvásárlási program (APP)

Az APP alapján végzett nettó vásárlások havi 20 milliárd eurós ütemben folytatódnak. A Kormányzótanács továbbra is arra számít, hogy az eszközvásárlási program (APP) alatti havi nettó eszközvásárlások addig lesznek folyamatban, amíg szükséges az irányadó kamatlábak alkalmazkodó hatásának a megerősítéséhez, és röviddel azelőtt fejeződnek be, hogy ismét elkezdi emelni az EKB irányadó kamatlábait.

A Kormányzótanácsnak emellett az a szándéka, hogy az APP keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést teljes egészében továbbra is újra befekteti hosszabb időszakon keresztül azután, hogy elkezdi az EKB irányadó kamatlábainak emelését, de mindenesetre addig, ameddig szükséges ahhoz, hogy fennmaradjanak a kedvező likviditási feltételek és a meglehetősen laza monetáris politika.

Pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP)

A Kormányzótanács legalább 2022 márciusának végéig folytatja a PEPP alatti nettó eszközvásárlást 1850 milliárd eurós teljes keretösszeg erejéig, de addig mindenképp, amíg úgy nem ítéli, hogy a koronavírus válságszakasza véget ért.

Mivel a beérkező információk megerősítették a júniusi monetáris politikai ülésen a finanszírozási feltételekre és az inflációs kilátásokra vonatkozó együttes értékelést, a Kormányzótanács továbbra is arra számít, hogy a PEPP alatti vásárlások a folyó negyedévben jelentősen nagyobb ütemben folytatódnak, mint az év első hónapjaiban.

A Kormányzótanács rugalmasan vásárol a piaci helyzetnek megfelelően azzal a szándékkal, hogy megakadályozza a finanszírozási feltételek olyan szigorodását, amely nem konzisztens a pandémia által a prognosztizált inflációs pályára gyakorolt lefelé irányuló hatás kivédésével. Emellett az időben, eszközosztály tekintetében és a joghatóságok között folytatott vásárlások rugalmassága továbbra is támogatja a zökkenőmentes monetáris politikai transzmissziót. Ha sikerül fenntartani a kedvező finanszírozási feltételeket olyan eszközvásárlási tranzakciókkal, amelyek a PEPP nettó vásárlási időhorizontja alatt nem merítik ki a keretet, akkor nem kell a keretösszeget teljes egészében felhasználni. Ugyanígy, a keretösszeg szükség esetén újrakalibrálható, hogy megmaradjanak a kedvező finanszírozási feltételek, amelyekkel könnyebben kivédhető a negatív pandémiás sokk, amely az inflációs pályát éri.

A Kormányzótanács legalább 2023 végéig továbbra is újra befekteti a PEPP alapján vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket. A PEPP-portfólió jövőbeli kifutását mindenesetre úgy kezeljük, hogy elkerüljük a megfelelő monetáris politikai alapállással való interferenciát.

Refinanszírozási műveletek

A Kormányzótanács továbbra is bőséges likviditást biztosít a refinanszírozási műveletein keresztül. Különösen a célzott, hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek harmadik sorozata (TLTRO-III) marad vonzó finanszírozási forrás a bankok számára, támogatva a bankok vállalati és háztartási hitelezését.

***

A Kormányzótanács készen áll valamennyi eszközének megfelelő kiigazítására annak érdekében, hogy az infláció középtávon a két százalékos célján stabilizálódjék.

Az EKB elnöke ma délután 14 óra 30 perckor kezdődő sajtóértekezleten ismerteti a döntések alapjául szolgáló megfontolásokat.

A Kormányzótanácsban egyeztetett pontos megfogalmazás az angol verzióban érhető el.

KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok