Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont

Az eurorendszer összevont heti pénzügyi kimutatása, 2005. szeptember 30.

2005. október 5.

Monetáris politikai műveletekhez nem kapcsolódó tételek

A 2005. szeptember 30-ával záruló héten az aranykészletek és aranykövetelések (eszközoldal, 1. tétel) 12,1 milliárd eurós nettó növekedése jórészt a negyedéves átértékelési kiigazításoknak, valamint az eurorendszer egy nemzeti központi bankja (az aranyra vonatkozó, 2004. szeptember 27-én aláírt központi bankok közötti megállapodás alapján) végrehajtott aranyeladásának, illetve egy másik eurorendszer-tag központi bank aranyérme-vételének tudható be.

Az eurorendszer nettó devizapozíciója (az eszközoldali 2. és 3. tétel, valamint a forrásoldali 7., 8., és 9. tétel egyenlege) 0,7 milliárd euróval csökkent, 165,4 milliárd euróra. A csökkenés nagyrészt az eszközök és források negyedéves átértékelésének hatására történt, míg az eurorendszer központi bankjai által a vizsgált időszakban végrehajtott ügyfél- és portfólióügyletek 0,1 milliárd eurós csökkenést eredményeztek.

Az eurorendszer forgalomképes, euroövezetbeli rezidensek által kibocsátott, euróban denominált értékpapírjainak állománya (eszközoldal, 7. tétel) 0,8 milliárd euróval 90,9 milliárd euróra emelkedett, mivel az ügyletekből adódó 1,1 milliárd eurós emelkedés bőven ellensúlyozta az átértékelések miatti csökkenést. A forgalomban lévő bankjegyek (forrásoldal, 1. tétel) értéke 4,3 milliárd euróval nőtt, 533,2 milliárd euróra. Az állammal szemben fennálló kötelezettségek (forrásoldal, 5.1. tétel) értéke 5 milliárd euróval nőtt, 57,9 milliárd euróra.

Monetáris politikai műveletekhez kapcsolódó tételek

Az eurorendszer hitelintézeteknek nyújtott nettó hiteleinek állománya (az eszközoldali 5. tétel, valamint a forrásoldali 2.2., 2.3., 2.4., 2.5. és 4. tétel különbözete) 6,4 milliárd euróval emelkedett, 383,9 milliárd euróra. 2005. szeptember 28-án, szerdán lejárt egy 287,5 milliárd euro értékű irányadó refinanszírozási művelet, és újabb kihelyezésre került sor 293,5 milliárd euro értékben. 2005. szeptember 29-én, csütörtökön lejárt egy 30 milliárd eurós hosszabb lejáratú refinanszírozási művelet, és újabb kihelyezésre került sor 30 milliárd euro értékben.

Az aktív oldali rendelkezésre állás (eszközoldal, 5.5. tétel) igénybevételének értéke 0,5 milliárd euro volt (szemben az előző heti gyakorlatilag zérus értékkel), míg a betéti rendelkezésre állást (forrásoldal, 2.2. tétel) 0,1 milliárd euro értékben vették igénybe (az előző heti szintén csaknem zérus értékkel szemben).

Euroövezetbeli hitelintézetek folyószámlái

Az összes ügylet eredményeként a hitelintézetek eurorendszernél vezetett folyószámláinak egyenlege (forrásoldal, 2.1. tétel) 3 milliárd euróval csökkent, 145,1 milliárd euróra.

Az eurorendszer eszközeinek és kötelezettségeinek negyedév végi átértékelése

Az eurorendszer egységes számviteli szabályaival összhangban, az eurorendszer arany-, deviza- és értékpapír-állományait, valamint pénzügyi instrumentumait minden negyedév végén átértékelik az érvényes piaci árfolyamok alapján. Az átértékelés egyes mérlegtételekre gyakorolt nettó hatása a 2005. szeptember 30-i állapot szerint a „Különbség az előző héthez képest átértékelések eredményeképpen” fejlécű külön oszlopban van feltüntetve. Az egyenlegek átértékeléséhez az alábbi aranyárat és fő árfolyamokat alkalmazták:

Arany:  393,124 EUR/uncia

USD: 1,2042 USD/EUR

JPY: 136,25 JPY/EUR

Különleges lehívási jogok: 1,2036 EUR/SDR

Eszközök (millió EUR) Egyenleg Különbség az előző héthez képest
i) ügyletek eredményeképpen
ii) átértékelések eredményeképpen
A kerekítés miatt a részadatok összege nem minden esetben egyezik meg az összesen adatokkal.
i) ii)
1 Aranykészletek és aranykövetelések 149 882 −38 12 148
2 Euroövezeten kívüli rezidensekkel szembeni, devizában denominált követelések 160 042 39 −663
2.1 Követelések a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 19 439 −93 −43
2.2 Bankokkal szembeni számlakövetelések, értékpapír-befektetések, euroövezeten kívüli hitelek és egyéb euroövezeten kívüli eszközök 140 603 132 −620
3 Euroövezetbeli rezidensekkel szembeni, devizában denominált követelések 21 950 671 49
4 Euroövezeten kívüli rezidensekkel szembeni, euróban denominált követelések 8 969 −70 −20
4.1 Bankokkal szembeni számlakövetelések, értékpapír-befektetések és hitelkövetelések 8 969 −70 −20
4.2 Az ERM-2 alapján nyújtott hitelből származó követelések 0 0 0
5 Monetáris politikai műveletekkel kapcsolatos, euróban denominált hitelnyújtás euroövezetbeli hitelintézetek részére 384 014 6 464 0
5.1 Irányadó refinanszírozási műveletek 293 500 6 001 0
5.2 Hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek 89 999 0 0
5.3 Finomszabályozó repóműveletek 0 0 0
5.4 Strukturális repóműveletek 0 0 0
5.5 Aktív oldali rendelkezésre állás 512 506 0
5.6 Pótfedezeti felhívással kapcsolatos hitelek 3 −43 0
6 Euroövezetbeli hitelintézetekkel szembeni egyéb, euróban denominált követelések 3 392 −200 0
7 Euroövezetbeli rezidensek által kibocsátott, euróban denominált értékpapírok 90 850 1 119 −346
8 Euróban denominált államadósság 40 723 −1 −26
9 Egyéb eszközök 136 222 548 2 190
Eszközök összesen 996 044 8 531 13 333
Források (millió EUR) Egyenleg Különbség az előző héthez képest
i) ügyletek eredményeképpen
ii) átértékelések eredményeképpen
A kerekítés miatt a részadatok összege nem minden esetben egyezik meg az összesen adatokkal.
i) ii)
1 Forgalomban lévő bankjegyek 533 209 4 306 0
2 Monetáris politikai műveletekhez kapcsolódó, euróban denominált kötelezettségek euroövezetbeli hitelintézetekkel szemben 145 175 −2 944 0
2.1 Folyószámlák (beleértve a kötelező tartalékot) 145 104 −2 994 0
2.2 Betéti rendelkezésre állás 71 55 0
2.3 Lekötött betétek 0 0 0
2.4 Finomszabályozó repóműveletek 0 0 0
2.5 Pótfedezeti felhívással kapcsolatos betétek 0 −5 0
3 Euroövezetbeli hitelintézetekkel szembeni egyéb, euróban denominált kötelezettségek 127 0 0
4 Kibocsátott adósságpapírok 0 0 0
5 Egyéb euroövezetbeli rezidensekkel szembeni, euróban denominált kötelezettségek 65 427 5 179 0
5.1 Az állammal szemben fennálló kötelezettségek 57 851 4 980 0
5.2 Egyéb kötelezettségek 7 576 199 0
6 Euroövezeten kívüli rezidensekkel szembeni eurokötelezettségek 11 057 724 0
7 Euroövezetbeli rezidensekkel szembeni, devizában denominált kötelezettségek 246 −50 3
8 Euroövezeten kívüli rezidensekkel szembeni, devizában denominált kötelezettségek 10 430 894 1
8.1 Betétek, egyenlegek és egyéb kötelezettségek 10 430 894 1
8.2 Az ERM-2 alapján felvett hitelből származó kötelezettségek 0 0 0
9 Az IMF által elosztott különleges lehívási jogok ellentételezése 5 885 0 −11
10 Egyéb kötelezettségek 62 336 423 1 883
11 Átértékelési számlák 103 749 0 11 457
12 Saját tőke 58 403 −1 0
Források összesen 996 044 8 531 13 333
KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok