Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont

Az EKB Kormányzótanácsának döntései (a kamatdöntés mellett)

2021. július

2021. július 23.

Monetáris politika

Az EKB stratégiai felülvizsgálatának eredménye

A Kormányzótanács 2021. július 7-én jóváhagyta az EKB új monetáris politikai stratégiáját, amelyet a monetáris politikai stratégiáról szóló nyilatkozatban és a hosszabb áttekintő feljegyzésben rögzítettünk. Az új stratégia egy 2020. január 23-án indított alapos felülvizsgálatot követően született meg. A vonatkozó sajtóközlemény az EKB honlapján olvasható. A Kormányzótanács szándéka szerint rendszeres időközönként – legközelebb várhatóan 2025-ben – értékeli monetáris politikai stratégiájának megfelelőségét. A Kormányzótanács ezenkívül jóváhagyott egy ambiciózus „útvonaltervet” tartalmazó átfogó cselekvési tervet is, amelynek célja, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos megfontolásokat még jobban beépítse monetáris politikai keretrendszerébe. Az erről szóló sajtóközlemény az EKB honlapján olvasható.

Piaci műveletek

Két további szabályozatlan piac hozzáadása az eurorendszer általános fedezeti keretrendszeréhez

A Kormányzótanács 2021. július 21-én felvette a szabályozatlan ausztriai kincstárjegypiacot és az ausztriai kereskedelmi papírok piacát az eurorendszer monetáris politikai műveletei során fedezetként elfogadható eszközökhöz engedélyezett szabályozatlan piacok jegyzékébe. A szabályozatlan piacok jegyzékének aktualizált változata hamarosan elérhető lesz az EKB weboldalán.

Piaci infrastruktúra és fizetésforgalom

Az eurorendszer elindította a digitális euróra irányuló projekt vizsgálati szakaszát

A Kormányzótanács 2021. július 14-én úgy határozott, hogy elindítja a digitális euróra irányuló projekt vizsgálati szakaszát, amely 24 hónapig tart, és a tervek szerint a kialakítással és forgalmazással kapcsolatos legfontosabb kérdéseket érinti. Ez nem befolyásolja a digitális euro esetleges kibocsátására vonatkozó jövőbeli döntéseket, amelyeket csak később hozunk meg. A vonatkozó sajtóközlemény az EKB honlapján olvasható.

A TARGET2-ről szóló EKB/2012/27 iránymutatás módosításai

A Kormányzótanács 2021. július 20-án elfogadta az EKB iránymutatását a transzeurópai automatizált valós idejű bruttó elszámolású rendszerről (TARGET2) szóló EKB/2012/27 iránymutatás módosításáról. A módosító iránymutatás bevezeti az eurorendszer új egységes piaci infrastruktúra kapuját – amely a TARGET azonnali fizetéselszámolásának (TIPS) hozzáférési pontjaként szolgál –, valamint a TARGET2-résztvevők által követendő új végponti biztonsági követelményeket. Ezenkívül a TIPS elérhetőségét biztosító intézkedéseket is végrehajt, biztosítva ezáltal az azonnali fizetéseknek a Kormányzótanács 2020. júliusi jóváhagyása szerinti páneurópai elérhetőségét. A módosítások 2021 novemberében lépnek életbe. Az aktualizált jogi aktus hamarosan megtekinthető az EUR-Lex portálon.

Jogalkotással kapcsolatos tanácsadás

EKB-vélemény Ausztria részvételéről a Nemzetközi Valutaalap egyes kezdeményezéseiben

A Kormányzótanács 2021. június 25-én elfogadta a CON/2021/23 véleményt, amelyet az osztrák szövetségi pénzügyminisztérium felkérésére adott ki.

EKB-vélemény a belgiumi vállalati hiteljegyzékről

A Kormányzótanács 2021. július 16-án elfogadta a CON/2021/24 véleményt, amelyet a belga pénzügyminiszter felkérésére bocsátott ki.

Szervezetirányítás

Ajánlás az Európai Unió Tanácsa számára a Banka Slovenije külső könyvvizsgálóiról

A Kormányzótanács 2021. július 16-án elfogadta az Európai Unió Tanácsának címzett EKB/2021/28 ajánlást, amely a Banka Slovenije külső könyvvizsgálóiról szól. Az ajánlás hamarosan megtekinthető az EUR-Lex portálon.

Ajánlás az Európai Unió Tanácsa számára a Banco de España külső könyvvizsgálóiról

A Kormányzótanács 2021. július 16-án elfogadta az Európai Unió Tanácsának címzett EKB/2021/29 ajánlást a Banco de España külső könyvvizsgálóiról. Az ajánlás hamarosan megtekinthető az EUR-Lex portálon.

Az EKB bankfelügyelete

A 2020. évi felügyeleti felülvizsgálati és értékelési eljárás keretében készített, informatikai és kiberkockázatokról szóló éves jelentés

A Kormányzótanács 2021. június 23-án nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy adja ki a 2020-as felügyeleti felülvizsgálati és értékelési eljárás (SREP) informatikai kockázatokra vonatkozó kérdőívének (ITRQ) eredményeiről szóló éves jelentést. Az ITRQ az EBH által meghatározott öt informatikai kockázati kategóriát – informatikai biztonsági kockázat, informatikai rendelkezésre állási és folytonossági kockázat, informatikai változásokkal járó kockázat, informatikai kiszervezési kockázat és informatikai adatintegritási kockázat –, valamint az informatikai belső ellenőrzéshez és az informatikai irányításhoz kapcsolódó kérdéseket értékeli. A jelentés megtekinthető az EKB bankfelügyeleti honlapján.

Nemrégiben jelentősnek minősített olasz, észt és litván bankok átfogó értékelése

A Kormányzótanács 2021. június 24-én nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy hagyja jóvá két olasz, egy észt és egy litván bank átfogó értékelésének végleges eredményeit. Ezt a vizsgálatot valamennyi olyan banknál le kell folytatni, amelyek várhatóan vagy ténylegesen az EKB közvetlen felügyelete alá kerülnek. Az átfogó értékelés alapján a négy közül egyik banknál sem jelentkezett tőkehiány. Az erről szóló sajtóközlemény az EKB bankfelügyeleti honlapján megtekinthető.

Az EKB átveszi bizonyos rendszerszinten jelentős befektetési vállalkozások felügyeletét

Az EKB 2021. június 25-én sajtóközleményben jelentette be, hogy az új, 2021. június 26-ától érvényes uniós jogszabályok értelmében átveszi a legnagyobb és rendszerszinten legjelentősebb befektetési vállalkozások felügyeletét. A befektetési vállalkozásokról szóló rendelet és a befektetési vállalkozásokról szóló irányelv új keretrendszert vezet be, amelynek értelmében a legnagyobb és rendszerszinten legjelentősebb befektetési vállalkozásoknak banki működési engedélyt kell igényelniük az EKB-tól, és így az európai bankfelügyelet hatálya alá kerülnek. A jelentős intézménynek minősített befektetési vállalkozásokat közvetlenül az EKB felügyeli, a kevésbé jelentőseket pedig közvetlenül a nemzeti felügyeletek.

KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok