Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont

Az EKB Kormányzótanácsának döntései (a kamatdöntés mellett)

2020. május

2020. május 22.

Külső tájékoztatás

Tájékoztatás a Német Szövetségi Alkotmánybíróság 2020. május 5-i döntéséről

Az EKB 2020. május 5-én kiadott sajtóközleményében jelezte, hogy a Kormányzótanács tudomásul veszi a Német Szövetségi Alkotmánybíróság által a nap korábbi részében, a közszektort érintő vásárlási programmal (PSPP) kapcsolatban kiadott döntést, amelyről a Deutsche Bundesbank elnöke és az EKB jogi szakterülete előzetesen tájékoztatta, és továbbra is teljes mértékben elkötelezett a meghatalmazásának keretén belül minden szükséges lépés megtétele mellett annak érdekében, hogy teljesítse az EKB jogszabályban rögzített célját, az árstabilitás fenntartását.

Piaci műveletek

Az eurorendszer refinanszírozási műveleteivel és a fedezetek elfogadhatóságával kapcsolatos további átmeneti intézkedésekről szóló EKB/2014/31 iránymutatást módosító iránymutatás

A Kormányzótanács 2020. május 7-én elfogadta az EKB/2020/29 iránymutatást, amely módosítja az eurorendszer refinanszírozási műveleteivel és a fedezetek elfogadhatóságával kapcsolatos további átmeneti intézkedésekről szóló EKB/2014/31 iránymutatást. A módosítás olyan fedezetlazító intézkedéseket vezet be, amelyekről a Kormányzótanács 2020. április 22-én döntött a koronavírus- (Covid19-) világjárványra válaszul. Az iránymutatás megtalálható az EKB honlapján.

Két új szabályozatlan piac eseti értékelése

Az EKB Kormányzótanácsa 2020. május 14-én úgy határozott, hogy felveszi az eurorendszer monetáris politikai műveletei során fedezetként elfogadható eszközökhöz engedélyezett szabályozatlan piacok jegyzékébe a nem szabályozott spanyolországi alternatív fix hozamú piacot és a litvániai First North Market piacot, miután pozitívnak értékelte, ahogy a két piac az általános dokumentációban meghatározott kritériumokat teljesítette. Az engedélyezett szabályozatlan piacok teljes jegyzéke megtekinthető az EKB honlapján.

A további hitelkövetelések keretrendszereinek kiterjesztése válaszul a Covid19-világjárványra

A Kormányzótanács 2020. május 15-én jóváhagyta hat nemzeti központi bank (NKB) további hitelkövetelésekre (ACC) vonatkozó ideiglenes keretrendszereinek módosításait az érintett NKB-k kérésére. A tervezett kiterjesztések elsősorban a következőkre irányulnak: egy új ACC-keretrendszer és olyan ACC-k elfogadása, amelyek több joghatósági területen élvezik a Covid19-pandémiára válaszul bevezetett új garanciarendszerek előnyeit, konkrét kockázat-ellenőrzési keretrendszerek bevezetésével együtt, amelyek célja az általános dokumentáció szerinti garanciákra alkalmazandó követelményektől való eltérések kezelése, valamint további olyan módosítások, amelyek az elfogadott eszközkörnek és a bankok belső minősítésen alapuló rendszereinek kiterjesztésére vonatkoznak a hat NKB közül néhánynál. Az ACC-keretrendszereket 2011-ben azzal a szándékkal vezettük be, hogy az eurorendszer NKB-inak átmenetileg lehetővé tegyük olyan hitelkövetelések fedezetként való átmeneti elfogadását, amelyek nem felelnek meg az általános dokumentációban előírt jegybankképességi szabályoknak, illetve hitelminőségi standardoknak. A Kormányzótanács által 2020. április 7-én jóváhagyott fedezetkövetelmény-lazító intézkedéscsomag értelmében lehetővé vált a szóban forgó keretrendszerek további kiterjesztése. Az érintett ACC-keretrendszerek elfogadásához előzetes kormányzótanácsi jóváhagyásra van szükség. A témáról bővebb információk az EKB honlapján találhatók.

Pénzügyi stabilitás és felügyelet

Financial Stability Review (Pénzügyi stabilitási jelentés), 2020. május

A Kormányzótanács 2020. május 20-án engedélyezte a 2020. májusi Pénzügyi stabilitási jelentés publikálását. Ebben a kiadásban megvizsgáljuk, hogyan funkcionál ez idáig a pénzügyi rendszer a Covid19-pandémia környezetében, valamint áttekintjük a világjárvány potenciális gazdasági utóhatásainak következményeit a pénzügyi stabilitásra nézve, figyelembe véve a járvány előtt azonosított olyan pénzügyileg sérülékeny területeket, mint a pénzügyi piacok működése, az adósságfenntarthatóság, a banki jövedelmezőség és a bankokon kívül működő pénzügyi ágazat. A jelentésben mind a közeljövőre, mind középtávra megfogalmazzuk azokat a szakpolitikai szempontokat, amelyek a döntéshozók, a pénzügyi ágazat és a nagyközönség számára elősegítik a rendszerkockázatok értelmezését. Ebben a számban két vezércikket is közlünk. Az elsőben a lakáspiaci hitelkövetelményekben észlelhető tendenciákkal és ezek pénzügyi stabilitási hatásaival foglalkozunk, a másodikban pedig a befektetési alapokra ható olyan likviditási kockázatokat vesszük szemügyre, amelyek a származtatott pénzügyi termékekhez kapcsolódnak. A jelentés 2020. május 26-án jelenik meg az EKB honlapján.

Piaci infrastruktúra és fizetésforgalom

Új, rendszerszinten fontos fizetési rendszer azonosítása

A Kormányzótanács 2020. május 4-én – a rendszerszempontból jelentős fizetési rendszerekre vonatkozó felvigyázási követelményekről szóló 795/2014/EU rendelet értelmében – elfogadta az EKB/2020/26 határozatot, amely a MASTERCARD CLEARING MANAGEMENT SYSTEM rendszerszempontból jelentős fizetési rendszerként történő azonosítására vonatkozik. Az azonosítás egy ellenőrzés eredménye, amely igazolta, hogy az üzemeltető megfelel az EKB honlapján közzétett határozatban előírt objektív kritériumoknak.

A TARGET-ről szóló 2019-es éves jelentés

A Kormányzótanács 2020. május 14-én foglalkozott a TARGET-ről szóló 2019-es éves jelentéssel, amely ezután megjelent az EKB honlapján. A jelentésben a TARGET2-forgalomról, a rendszer teljesítményéről és a 2019. év fő fejleményeiről számolunk be. A benne található hét keretes írásban 2019 olyan fontosabb témáiról számolunk be részletesen, mint a TARGET2-forgalom alakulása, a TARGET2-ről szóló felmérés, a rendszeren belüli likviditáseloszlás, egy szanálás alatt álló résztvevővel való bánásmód, végpontbiztonság, a csalárd fizetési tranzakciók észlelése, a TARGET2/T2S konszolidációs projektről szóló státuszjelentés és a jövőbeli valós idejű bruttó elszámolási szolgáltatások.

Jogalkotással kapcsolatos tanácsadás

Az EKB véleménye a Covid19-járvány miatt felmerülő szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó európai eszköz (SURE) létrehozásáról szóló rendelet iránti javaslatról

A Kormányzótanács 2020. május 8-án saját kezdeményezésből elfogadta a CON/2020/14 véleményt.

EKB-vélemény a nemzetbiztonságról, a veszélyhelyzetről és a mozgósításról szóló lett törvények módosításáról

A Kormányzótanács 2020. május 11-én elfogadta a CON/2020/15 véleményt, amelyet a Lett Köztársaság pénzügyminisztériumának felkérésére adott ki.

Az EKB véleménye az uniós prudenciális keretnek a Covid19-világjárvánnyal összefüggésben történő módosításáról

A Kormányzótanács 2020. május 20-án elfogadta a CON/2020/16 véleményt, amelyet az Európai Unió Tanácsának a felkérésére adott ki.

Szervezetirányítás

Az EKB Kormányzótanácsa és Általános Tanácsa 2021. évi ülésezési rendjei

A Kormányzótanács 2020. április 29-én elfogadta a 2021. évre vonatkozó ülésezési rendjét. Az Általános Tanács szintén jóváhagyta a tárgyévi üléseinek időpontjait. Az időpontok az EKB honlapján tekinthetők meg.

Két új tag kinevezése a Piaci Infrastruktúra Testületbe

A Kormányzótanács 2020. május 4-én kinevezte a Piaci Infrastruktúra Testületbe Giandomenico Scarpellit, a Banca d’Italia fizetési rendszerekért felelős vezetőjét mint eurorendszerbeli nemzeti központi banki tagot, valamint Christina Wejshammart, a Sveriges Riksbank pénzforgalmi főosztályának vezetőjét mint euroövezeten kívüli NKB-tagot. A kinevezések azonnali hatállyal érvénybe lépnek, és 2022. május 31-ig szólnak azért, hogy a megbízatások egybeessenek a 2019. június 1-jétől 36 hónapra kinevezett vagy tisztségében megerősített többi testületi tag hivatali idejével.

Az eurorendszer közös beszerzési jogi keretrendszere

A Kormányzótanács 2020. május 4-én foglalkozott az Eurorendszer Beszerzési Koordinációs Irodája (EPCO) 2019-es éves jelentésével, valamint jóváhagyta az EPCO 2020-ra vonatkozó aktualizált beszerzési tervét. Ugyanezen a napon elfogadta az EKB/2020/27 határozatot is, amely módosítja az eurorendszer közös beszerzési keretrendszeréének meghatározásáról szóló EKB/2008/17 határozatot. A jogszabály-módosítás – amely az áruk és szolgáltatások közös beszerzése során szerzett pozitív tapasztalatokat foglalja össze, megállapítva az EPCO-nak a Kormányzótanács 2019. április 26-i határozata szerinti állandósulását – kibővített részvételi lehetőségekről és a napi tevékenység során nagyobb működési rugalmasságról rendelkezik. A határozat az EKB honlapján megtekinthető.

Nemzetközi és európai szintű együttműködés

Az euro nemzetközi szerepének 19. éves áttekintése

A Kormányzótanács 2020. május 14-én jóváhagyta az euro nemzetközi szerepének 19. éves áttekintését, és engedélyezte a publikálását. Mivel 2016-ban a jelentéssorozat kétévenkénti publikálása mellett döntöttünk, az idei szám köztes verzió, amely nem tartalmaz szakértői cikkeket. Megtalálható benne ellenben az eurónak a globális zöldkötvénypiacokon játszott szerepét elemző keretes írás. A jelentésben tömören összefoglaljuk, hogy az euroövezeten kívüli rezidensek miként használják az eurót, valamint az euro nemzetközi státuszára vonatkozó olyan főbb mutatókról aktualizált statisztikai adatokat is közlünk, amelyek megítélésünk szerint számot tarthatnak a szélesebb nyilvánosság érdeklődésére. A kiadvány a tervek szerint 2020. június 15-én jelenik meg az EKB honlapján.

Bankfelügyelet

A finanszírozási tervekhez kapcsolódó harmonizált fogalommeghatározásokról és táblákról szóló EBH-iránymutatások követése

A Kormányzótanács 2020. április 30-án nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy értesítsék az Európai Bankhatóságot (EBH) arról, hogy az EKB a közvetlen felügyelete alá tartozó jelentős hitelintézetek tekintetében 2020. december 31-étől, a hatályba lépésük napjától követni fogja az EBH-nak az ERKT/2012/2 „A4” ajánlás alapján a hitelintézeti finanszírozási tervekhez kapcsolódó harmonizált fogalommeghatározásokról és táblákról szóló iránymutatásait (EBA/GL/2019/05). Az iránymutatások kibővítik a közölt adatpontok részletezettségét, ezáltal növelve összehasonlíthatóságukat, és lehetővé téve a bankok finanszírozási terveinek alaposabb értékelését.

A 2020-as átalakított felügyeleti felülvizsgálati és értékelési eljárás

A Kormányzótanács 2020. május 12-én nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy jóváhagyja a felügyeleti felülvizsgálati és értékelési eljárás (SREP) 2020-ra vonatkozó átalakított ütemtervét és módszertanát, figyelembe véve a Covid19-pandémia által mind az emberi, mind az egyéb általános erőforrásokra gyakorolt hatást. Ennek megfelelően a 2020-as ciklusban a SREP alkalmával pragmatikus megközelítést tervezünk, amely a bankoknak a Covid19-válság által támasztott kihívások megoldási képességére helyezi a hangsúlyt. Az EKB közvetlen felügyelete alá tartozó jelentős intézmények erről később értesítést kaptak.

Az IKT- és biztonsági kockázatok kezelésére vonatkozó EBH-iránymutatások követése

A Kormányzótanács 2020. május 13-án nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy értesítsék az EBH-t arról, hogy az EKB a közvetlen felügyelete alá tartozó jelentős hitelintézetek esetében 2020. június 30-tól követni fogja az EBH-nak az IKT- és biztonsági kockázatok kezelésére vonatkozó iránymutatásait (EBA/GL/2019/04). Ezek az összes pénzintézet számára elősegítik az azonos versenyfeltételek biztosítását, és eleget tesznek azon európai bizottsági felszólításnak, hogy az EU pénzügyi szektorában az információs és kommunikációs technológiai kockázatok kezeléséről és a kockázatenyhítő követelményekről iránymutatásokat dolgozzanak ki.

KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok