Makroprudenciális politikai stratégia
A makroprudenciális politika végső célja a pénzügyi stabilitás megőrzése. Ideértendő a pénzügyi rendszer alkalmazkodóképességének javítása és a sérülékeny pontok felszaporodásának korlátozása annak érdekében, hogy csökkenjen a rendszerszintű kockázat, és a reálgazdasági szereplők továbbra is hatékonyan tudják igénybe venni a pénzügyi szolgáltatásokat.
A rendszerkockázatok kordában tartása
A rendszerkockázat eredhet súlyos makrogazdasági megrázkódtatásokból és olyan pénzügyi egyensúlyzavarokból, mint például a túlzott hitelkiáramlás, a tőkeáttétel és a lejárati szerkezetek túlzott mértékű eltérése, valamint okozhatják fertőzési hatások is.
A makroprudenciális intézkedéscsomagokkal a következő módon kívánják a rendszerkockázatokat kordában tartani:
- a külső tényezőkből és piaci működési zavarokból eredő kockázatok túlzott felhalmozódásának megakadályozása az egyenletesebb pénzügyi ciklus érdekében (idődimenzió);
- a pénzügyi szektor alkalmazkodóképességének fokozása, a fertőzésveszély korlátok közé szorítása (keresztmetszeti dimenzió);
- az egész rendszerre kiterjedő pénzügyi szabályozási szemlélet támogatása, amellyel a cél a piaci szereplőknek nyújtott helyes ösztönzők kialakítása (strukturális dimenzió).
Eszköztár
Az SSM-rendelettel mind a nemzeti hatóságoknak, mind az EKB-nak kiosztottak bizonyos makroprudenciális jogköröket, tehát ezek közösen felelnek ezért a szakpolitikáért (lásd 5. cikk). A makroprudenciális politikai eszköztár három témakörre irányul:
- a tőkén alapuló intézkedések
- a hitelfelvevőkön alapuló intézkedések
- a likviditáson alapuló intézkedések
Ezek az eszközök a tőke- és likviditási pufferek megnövelésével reziliensebbé teszik a pénzügyi rendszert. Közéjük soroljuk például a globális és egyéb, rendszerszempontból lényeges intézmények számára rendelkezésre álló tőkepuffereket, a likviditásfedezeti mutatót és a nettó stabil finanszírozási mutatót (NSFR). A nemzeti hatóságok és az EKB a rendszerszintű kockázatok felhalmozódásának megakadályozására anticiklikus puffereket írhat elő. Ahol az országos rendszer ezt megengedi, ott a nemzeti hatóságok a hitelfelvevőkön alapuló intézkedéseket is hozhatnak, hogy az egyéni hitelfelvevő szintjén korlátozzák a hitelnyújtást, azon belül is a jelzáloghitelek nyújtását.
Makroprudenciális politikai kölcsönhatások
A makroprudenciális politikát nem tekinthetjük elszigetelten, hiszen a mikroprudenciális, a makroprudenciális és a monetáris politikai intézkedések fontos kölcsönhatásban állnak egymással.
A monetáris politikával való kölcsönhatások
A monetáris és a makroprudenciális politika elsősorban a pénzügyi, mégpedig különösen a bankrendszeren keresztül érvényesülő, közös transzmissziós csatornán keresztül hat egymásra. A kétfajta politika kiegészíti egymást mind az árstabilitás, mind a pénzügyi stabilitás biztosítása terén.
A makroprudenciális eszközöket még az alacsony inflációval jellemezhető gazdasági környezetben is alkalmazhatjuk szelektív, célzott módon a pénzügyi stabilitási kockázatok kordában tartására. Az euroövezet intézményi struktúrája lehetővé teszi az EKB számára a közös információk és a következetes elemzői rendszer előnyeinek gyümölcsöztetését.
A bankfelügyelettel való kölcsönhatások
A mikroprudenciális felügyelet és a makroprudenciális politika eltérő súlypontjuk révén egészítik ki egymást. A mikroprudenciális politika az egyes pénzügyi intézmények alkalmazkodóképességét emeli, míg a makroprudenciális politika az egész pénzügyi rendszert fenyegető kockázatokkal szemben tesz ellenállóbbá.
A makroprudenciális fórum rendszeres értekezletei lehetővé teszik az EKB Kormányzótanácsa és a felügyeleti testület tagjai számára, hogy megkeressék a közös nevezőt a pénzügyi szektor helyzetét érintő kérdésekben.